Behívatta a kijevi lengyel nagykövetet az ukrán külügyminisztérium azt követően, hogy a lengyel elnök tanácsadója "elfogadhatatlan" megjegyzéseket tett Ukrajnával kapcsolatban - Írja a Syk News.
Lengyelország különleges erőinek egyik kontingensét átvezényli a szomszédos Litvániába, hogy segítse a júliusban Vilniusban tartandó NATO-csúcstalálkozó biztonságának garantálását - jelentette be csütörtökön Jacek Siewiera, a varsói államfői hivatal kötelékében működő Nemzetbiztonsági Iroda (BBN) főnöke.
Megváltozott a térség biztonsági helyzete annak bejelentésével, hogy Fehéroroszországba telepítik a Wagner orosz fegyveres csoportot és az orosz atomfegyvereket, és a NATO-ban konkrét, határozott döntéseknek kellene születniük erre válaszul – jelentette ki Andrzej Duda lengyel elnök szerdán Kijevben, az ukrán és a litván államfővel közösen tartott sajtótájékoztatón.
Litvánia és Lettország után Lengyelország is aggodalmát fejezte ki a Wagner-csapatok Fehéroroszországba költöztetése miatt - jelentette a brit Sky News.
Miniszterelnök-helyettesként ismét a lengyel kormány tagja lesz Jarosław Kaczyński, a vezető kormánypárt, a Jog és Igazságosság (PiS) elnöke – írja a Reuters.
Emmanuel Macron francia, Andrzej Duda lengyel elnök és Olaf Scholz német kancellár az úgynevezett „weimari háromszög” keretében Párizsban találkoztak, ahol elsősorban az ukrajnai háborúról tárgyaltak.
Aláírja a lengyel elnök azt a törvényt, amelynek értelmében állami vizsgálóbizottságot hoznak létre az orosz befolyás és nyomás feltárására a belbiztonság és az energetika terén - a döntést maga Andrzej Duda jelentette be hétfőn. Közölte egyúttal, hogy utólagos normakontrollt kér az alkotmánybíróságtól.
Csak az Egyesült Államok jelentős európai szerepvállalása, valamint a NATO és az Európai Unió bővítése, az észak-atlanti szövetség keleti szárnyának erősítése akadályozhatja meg az orosz birodalmi ambíciók megvalósítását - jelentette ki a lengyel elnök csütörtökön egy varsói nemzetközi konferencián.
A Reuters felvételeket osztott meg a lengyel haderő és a hozzájuk csatlakozó NATO-csapatok hadgyakorlatáról, amely során ellentámadást, a stratégiai fontosságú új Visztula-csatorna elfoglalását szimulálták.
Lengyelország további biztonsági garanciákat próbál elérni a NATO-ban Ukrajna érdekében - közölte Andrzej Duda lengyel államfő Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel közösen tartott szerdai sajtótájékoztatóján Varsóban.
Lengyelország kész ukrán pilóták kiképzésére F-16-os vadászgépek használatára - jelentette ki Mateusz Morawiecki lengyel kormányfő pénteken Kijevben, a Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel közösen tartott sajtótájékoztatón.
Szent és sérthetetlen a NATO alapszerződésének 5. cikke - hangsúlyozta Joe Biden amerikai elnök szerdán Varsóban, a közép- és kelet-európai NATO-tagállamokat tömörítő Bukaresti Kilencek (B9) csúcstalálkozóján.
Maia Sandu Lengyelország politikai és érdemi támogatását várja az országát érintő válságok megoldásához - közölte a szerdán Varsóban megtartott lengyel-moldovai államfői találkozó után Marcin Przydacz államtitkár, a lengyel elnöki hivatal külügyi irodájának főnöke.
Érvényben maradnak Washington Ukrajna iránti kötelezettségvállalásai, az Egyesült Államok és szövetségesei továbbra is támogatni fogják Ukrajnát - jelentette ki Joe Biden amerikai elnök kedden Varsóban.
A gazdasági és energetikai válság, az infláció visszaszorítása érdekében szükséges, hogy Ukrajna a szabad világ támogatásával legyőzze Oroszországot - hangsúlyozta Mateusz Morawiecki lengyel kormányfő hétfőn Varsóban, az olasz hivatali partnerével, Giorgia Melonival közösen tartott sajtóértekezleten.
Andrzej Duda lengyel elnök úgy nyilatkozott, a NATO-országoknak biztonsági garanciákat kellene adni egy háború utáni Ukrajnának – írja a Financial Times.
Az orosz-ukrán háború kitörése óta először hagyta el az országot Volodimir Zelenszkij ukrán elnök azért, hogy Washingtonban tárgyaljon Joe Biden amerikai elnökkel, többek között a modern Patriot légvédelmi rendszer szállításáról. Zelenszkij hazafelé tartva megállt Lengyelországban is, ahol Andrzej Duda lengyel államfővel találkozott. Mindeközben Vlagyimir Putyin orosz elnök, és számos prominens orosz politikus is arról beszél, elhúzódó háborúra számítanak Ukrajnában. Cikkünk folyamatosan frissül.